Melyik az igazi arcunk

Fotó: Magyar kézilabda válogatott facebook oldala

Múlt héten férfiválogatottunk lejátszotta a 2019-es év első mérkőzéseit, amelyeken egy  megalázó vereség és egy fantasztikus győzelem volt a mérlege a VB egyik házigazdájával szemben. Két véglet,hiába ilyenek vagyunk mi,magyarok,talán nekünk a legrövidebb az út a pokolból a mennyországba,s vissza. A közösségi oldalakon csütörtök este gombamód szaporodtak a gyászjelentéseknek is beillő kommentek,nincs utánpótlás,nincs következetes munka,semmi sincs,még magyar kézilabda sem. Aztán vasárnap este nagyot fordult a világ,a megmondó rmberek elhallgattak,s  jött a “Mi vagyunk a legnagyobbak,hej!”-hangulat.
Vegyük sorra:az első meccsen kapusaink százaléka egyszámjegyű volt,Rolinak,ha jól számoltam három védése volt,ebből az egyik a félidő végén,Mensah Larsen félpályás lövése volt. Marci fogott egy néhány lövést,de  ő is  messze volt tudásától. Mentségükre szolgáljon,hogy ilyen előzékeny védekezés mellett, arkussen,Nielsen és a többiek kényükre-kedvükre lövöldöztek,vagy éppen Laugeék(jó kis vásár ez a gyerek a Veszprémnek,reméljük ott is így játszik majd)  törhettek be a hatosra,ha úgy volt kedvük. Vasárnap délután Roli úgy védett,mint egy természetfeletti lény,olyannyira,hogy elvette a dán televizió operatőrjeinek kedvét a védési százalékok képernyőre írásától,pedig csütörtökön szorgalmasan írogatták,lám mekkora kapus ez a Green(ez amúgy igaz is),szemben a két magyar sráccal.(ez viszont nem áll).Marci ,mikor pályára lépett,jól szállt be a játékba,hetest is védett,pedig Mortenesen heteseit a BL-ben is csak keveseknek sikerült hárítani.
Aarhusban  védekezésünk borzalmas volt,főleg az első féldőben,nem mintha a másodikban sokat javult volna,inkább a dánok lazáztak többet.Sem Timu,sem Feci nem tudta összefogni a védekezést.Aztán  Odenseben olyan falat produkáltunk Roli előtt,hogy húsz  perc alatt a dánok három  akciógólig jutottak,nem beszélve arról,hogy Patrik és Adrián(mindketten magabiztos  védekezést produkáltak,Fecivel együtt) egy csodás lerohanásgólt is összehoztak.
Csütörtökön Irányítóink közül Máté kűzdött,próbálkozott  egyéni megoldásokkal,egyike volt azoknak,akik teljesítménye elfogadható volt,de sajnos,neki sem sikerült hátára vennie a csapatot. Csaszi próbálkozott,de látszott rajta,hogy kiesett a válogatott ritmusából.Vasárnap csak Máté kapott lehetőséget,élt is vele,remekül irányított,öt akciógólt szerzett,úgy betörésből,mint átlövésből,a kínai figuráról (Hornyák Peti volt a társ) nem is szólva.
Jobbszél,Aarhusban,Hornyák Peti egy kapufára bombázott hetesen kívül semmit nem mutatott,igaz labdákkal sem kényeztették a többiek,a második mérkőzésen ő is magára talált,gólt is szerzett,a kínai figurás asszisztja fantasztikus volt.Mégis,aggaszt,hogy ő az egyszem jobbszélső keretünkben,kérdezném,miért nincs Fekete Bálint, aki szélsőben,s  átlövőben is hasznáható? Úgy tudom,semmi baj vele,játszik a spanyol bajnokságban,s  van egy olyan érzésem,hogy Pastor mester hazahívja ősszel,hiszen Pedro megy a Tisza partról.
Fotó: Magyar kézilabda válogatott facebook oldala
Jobbátlövőink közül Gabesz  első lövése nem sikerült egyik találkozón sem,őt ez általában visszafogja, talán ő volt az, aki jobban játszott csütörtökön,mint vasárnap.Aarhusban Zsolti  a heteseket bevágta ,próbálkozott szélen is,nem sok sikerrel.A pozitivumot Máthé Dominiknak hívják,fiatal,nagyon tehetséges,s úgy mutatkozott be,ahogy kell,góllal.Az idősebbeknek a húsz évvel ezelőtti Nagy Lacit jutattja eszébe,hasonló pályafutást kívánunk neki.Itt szólnék,hogy Nagy Lacira most is szükség van,a pályán is!Odenseben Zsolti az első félidőben   remekül kezdett,a másodikban  volt  néhány kihagyott ziccere,de magára talált,s hat góllal zárt
Ballövőink  teljesítménye  óriási  változáson ment keresztül,az első találkozón Ricsi árnyéka volt önmagának,három nap múlva már azt a játékost láttuk,aki a BL-ben tekinrélyt parancsolóan játszott hétről-hétre,öt gólt szerzett.Csütörtökön Iman azt próbálta,amit tud,lőni,kétszer sikerült is neki,viszont ő is sokat rontott.Vasárnap  nagyon jó teljesítméyt produkált,ő volt a nehéztűzérünk,az első három lövéséből 100%-os lovőteljesítményt tett le az asztalra,négy gólt sterzett.Balszélen Bóka Bendegúz játéka is sokat javult a három nap alatt,vasárnap gólt is szerzett.Aarhusban Juhász Ádámnak volt egy szép lerohanásgólja,Odenseben nem játszott.Talán meg kellene próbálni a balszélső nélküli,kétirányítós játékot vele,s persze,Mátéval,vagy Csaszival.
Beállósban Timuról és Sipos Adriánról szót ejtettem.Bánhidi Bence,Ricsi mellett,a nagy javulás letéteményese volt,az első mérkőzésen gyorsan összszedett két kiállítást,a talán ez visszavetette.A másodikon már az igazi Bánhidi Bencét láttuk,négy találatig jutott.
Szóval,ennyi.Qrva gyenge bemutatkozás  után olimpiai-bajnok-verés.Igaz,kapitányaink elárulták,hogy a vasárnapi mérkőzésen kimondottan készültünk a dánok ellen,tehát,ha kérhetnénk,tessék minden meccsen az aktuális ellenfélből készülni,s  akkor remljük a három leendő apuka nem utazhat  haza  az esetleges szülésre(Az MKSZ elnöke arra kérte a három játékost,vagyis Mátét,Zsoltit és Ricsit,hogy ha döntőbe jutunk,ne utazzanak haza a VB közben)Ja és kérnénk a vasárnapi arcunkat mutatni.!…Hajrá MAGYAROK!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések