Ahogy mi megéltük

Május utolsó vasárnapja volt, s ha a koronavírus nem szólt volna közbe, valószínűleg, a magyar férfikézilabda két szupercsapatának egyike gőzerővel készülne a BL-döntőre,reményeink szerint . A tavaszra tervezett hat kézilabda El clasicoból egyet sem játszottak le, mi mást tehetnek e sportág kedvelői: emlékeznek a múlt összecsapásaira.

Kétezertizennégy áprilisában, újkori székely szokás szerint, középső lányommal és sógorommal felkerekedtünk, látogassuk meg a nagy lányunkat, aki egy ideje Budapesten tanult. Hadd lám, mit csinál a Nagylány a Nagyvárosban.(Édesapám szerint az utolsó európai város, a keletebbre esők már Balkán.-én előbbi titulust Székelyudvarhelynek adnám). Persze úgy időzítettünk, hogy szombaton lemegyünk Veszprémbe, kivetítőn nézni (jegyünk nem volt) Nagy Laciékat, hiszen nekünk, akiket ily’ messze sodort Trianon az országhatártól, az is óriási dolog, ha együtt szurkolhatunk anyaországi  szurkesztársainkkal. Tehát: szombat délután, gyönyörű idő, az Aréna előtti tér tele pirosba öltözött emberrel (ezek szerint sokaknak nem jutott jegy), jó hangulat, nagy remények, üdítő, sör (sógor vezetett). Mi kell még? Persze, az, hogy kedvenceink rúgják be végre azt az ajtót, s jussanak el végre a négyes döntőbe, meg hát, milyen szuper lenne a nézőtérről látni a meccset. Megtörtént a csoda: ahogy békésen kortyolgattuk üdítőnket/sörünket, a szomszéd asztalnál ülő úr eladásra kínál két jegyet (eredeti árban), ráadásul nagyon jó helyen, az E szektor ötödik sorában. Szólj az úrnak, szívem, vevők vagyunk rá, mondom lányomnak. Te jó ég, mégsem hiába kocsikáztunk 800 km-ről ide! Csakhogy velünk egy időben egy házaspár is jelezte vásárlási szándékát, de mikor meghallották, Székelyföldről jöttünk, hogy együtt szurkolhassunk a többiekkel, azonnal lemondtak a javunkra. Ezúton is köszönöm nekik, olyan sportélménynek lehettem részese, ami csak nagyon ritkán adatik meg, pedig az 1970-es évek elején voltam először kézi mérkőzésen, akkor, amikor a román férfi válogatott, soraiban Birtalan Istvánnal, Kicsid Gáborral, Orbán Istvánnal, no meg szülővárosom akkori sztárjával, Roland Gunesch-el, világbajnoki címig jutott.

Beléptünk a “szentélybe”, s hamarosan jöttek a francia sztárcsapat játékosai-nagyon furcsa volt Csaszit az ő mezükben látni-, aztán a mieink: Nándi, Uros, Gulyi, Geri, Timu, Iváncsik Tomi, Ruesga, Momo, Mocsai Tamás, Nagy Laci, Imán, Chris, Chema, Terza, Mirko, Renato.

Hát akkor nézzük: mi kezdünk, Chema Momóhoz, átkarolják, szabaddobás nekünk, Chema most Renatót játssza meg hatoson, ő pedig befordul Diawostul, s bevágja, majd nem sokkal később a szaggatotról, talpról lő a hálóba,4-3, ide. Az első játékrész felénél, Momo-Chema-Geri, tisztán, bent van! Közte három. Kevesebb, mint öt perc, döntetlen, Ortega időt kér, utána végre egy Momo átlövés, vezetünk. Utolsó másodpercek, Mirko védi Abalo próbálkozását, Geri indul, adjad, Laci! Adja, de már nincs idő, 12-12 a félidő.

Szünet után ők kezdenek, Renato lekapcsolja, aztán a támadásunk végén belövi,13-12, ide! Momo-bomba, Narcisse ellépi, de megadják. Nagy Laci álompassza Renatónak, haha, egy „pattintott kötény”Sierrának:15-13! Renato! Öt perc alatt ez a harmadik gólja, Diaw-al a nyakában. Gardent nem bírja, időt kér. Kilencedik perc: Diaw arcba vágja Gulyit, ordítunk, kifütyüljük, két perc, pedig pirosat ért. Zsinórban a második Nagy Laci-Uros figura, közte négy! Chema tör be, öttel megyünk. Nagy Laci-nagy labda, Geri beállósból” beteszi” Sierra alatt! Emberelőnyben támadnak, de Mirko ziccert fog! Nagy Laci-plusz hat! Belül az utolsó negyedórában, Chema bolondítja meg őket, hetes! Momo lövi, kapufa, megvan, de lökik. Macedón sporik! Ez is büntető! Az, jön Ivácsk Tomi: GÓÓÓL! Terza ellen hetes, Vori mutogat, hogy ez kisbüntetés, ejnye, ki itt a bíró, ő, vagy a macedónok? Ha már kireklamálták, belövik, de mi megtanultuk az emberhátrányos játékot, Chema-Nagy Laci-Renato-Chris, csodás, még belfér egy Terza „padolásába”, Renato Sulic! Még egy: Chema rohanja le őket és bent van! Na, érdemes volt kikönyörögjék az előbb a két percet, kaptak belőle egy hármast, összesen közte tíz! Alig több mint öt perc, hetes, Chemát kiküldik, ez röhej! MIRKO!!! Megfogta! Még négy perc. Mit kiabálnak az O szektorban? Persze: FINAL FOUR! Momo megadja a kegyelemdöfést:30-24! Renato is bevágja a nyolcadik gólját! Utolsó perc, mindenki ünnepel, szól a duda! MEGCSINÁLTUK! SZÉP VOLT, FIÚK! Eszébe nem jut senkinek, hogy elhagyja az Arénát, mindenki áll, ünnepel, tapsol.

Sokan már hazaindultak, de lányommal még várunk, úgy az igazi, ha megvárjuk a srácokat, jó néhányan vagyunk a játékoskijárónál. Jönnek, ki, ahogy befejezte a falatozást. Timu, aki Terzaval áttörhetetlen falat húzott Mirko elé. Gratulálok, kezet fogunk. Megjelenik Chema, a lányom odalép hozzá; ”Chema, csinálhatunk egy képet? Mire irányítónk elkéri a telefont, s lefotózza a lányomat. Ez ő, a csapat mókamestere, aki az öltöző jó hangulatának főfelelőse. Gulyás Peti érkezik, lányom aláíratná a sálját, de nincs írószer.”Timu, van egy pixed?”-kérdi a lányomGulyi: ”Mi az a pix? Pix, mi a franc az?” Timu tudja,-több szezont játszott a román bajnokságban-hogy a pix a golyóstoll székely szinonimája. Van neki, Peti aláírja a sálat, fogadja gratulációnkat. Menni kellene, késő van. Sokadik nógatásom-lányom irányába: ”Menjünk már, messze van még Budapest! “ Gulyás Peti és Timu mosolyognak, elköszönnek, kocsijukhoz indulnak. Megyünk mi is, mert messze van még Budapest, de Köln megvan, itt van velünk, végig a kocsiban, Pest felé menet. Hat év távlatából is megborzongok, az első, FF, részvétel kiharcolása volt, s az elsőre mindig meghatódottan emlékszik az ember.