Interjú Győri Mátyással

Győri Mátyás a Balatonfüred KSE játékosa, aki már többször bizonyította tehetségét mivel 2014-ben a korosztályos válogatottal második helyezést ért el a Lengyelországban megrendezésre kerülő Európa Bajnokságon, valamint a 2015-2016 szezonban jelenlegi klubcsapatával harmadik helyezést értek el a Magyar Kupán válaszolt pár kérdésemre melyben az idei szezonról és nyaráról kérdeztem.
-  Mikor kezdtél el kézilabdázni?
- Hatodik osztályos voltam, amikor elkezdtem kézilabdázni. Pozitív benyomást keltett bennem ez a sport már az első edzésen.
- Honnan jött az ötlet, hogy te kipróbáld ezt a sportot?
- Egyrészt a szüleim is kézilabdáztak korábban, másrészt alapból tetszett a kézilabda, mint sportág.
- Mikor jöttél rá, hogy te ezzel a sporttal komolyabban szeretnél foglalkozni?
- Kis korom óta ez a célom. Pontosan nem tudom megmondani, hogy mióta.
- Mennyire tudtad magad kipihenni nyáron?
- 2 hét pihenőm volt a nyáron, ami elég pihenő volt, de most eléggé fáradt vagyok. Mondjuk úgy, hogy most jön ki rajtam az, hogy kevés szünetem volt.
- Hogyan értékelned az idei Dániai Európa bajnokságot?
- Az EB-n oda tette magát a csapat, de ez csak a 10. helyre volt elég. Viszonylag elégedett vagyok az ottani teljesítményemmel, de ettől függetlenül voltak hibáim és rossz megmozdulásaim.
- Általában mennyire vagy elégedett azzal a teljesítménnyel, amit nyújtasz?
- Nagyon kevésszer vagyok magammal elégedett, mert a lehető legjobb teljesítményre törekszem mindig.
- Mik a kitűzött céljaid vagy célod erre a szezonra?
- Próbálok egy meccs előtt minél többet pihenni, és nyugodt maradni. A célom, hogy tudjam segíteni a csapatot a játékommal és, hogy minél jobb helyezést érjünk el. Nagyon jó lenne a tavalyihoz hasonló helyezést elérni a klubcsapatommal.
- Milyen volt az első mérkőzésed ebben a szezonban, a klubcsapatodban?
- Az első meccsen rosszul játszottam és a csapat is sajnos, de jól érzem, magam ebben a csapatban mivel fiatal vagyok, mégis komoly feladatom van irányítóként.
- Hogy érzed ki az a játékos vagy edző, akitől eddig a legtöbbet tanultál?
- Nem tudom, hogy kitol tanulhattam eddig a legtöbbet. Nagyon sok edzőm és csapattársam volt már. Mindenki kiveszi ebből a részét szerintem.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések