Visszatértek! THW Kiel - Veszprém Handball 25:27


Fotók: angela-grewe.de
A tegnap a veszprémi játékosok Kielben bizonyították, hogy igenis még mindig ők a világ egyik legjobb kézilabda csapat, mondjon és gondoljon bárki bármit. 
Négy nap telte el a Barcelona elleni mérkőzés óta, ami annyit jelent, hogy négy napja volt a csapatnak felkészülni erre a "harcra" ami ugyan olyan nehéznek, ha nem nehezebben ígérkezett mint a Barcelona elleni mérkőzés. 
Fotók: angela-grewe.de
A mérkőzést  Kiel kezdte jobban mivel először Wiencek talált be a veszprémi hálóba, majd Dissinger talált be a kapuba. Ez után Lékai Máté kezébe vette az irányítást és megszerezte a Veszprém első gólját a mérkőzés 4. percében (2-1). Ezek után a Veszprém próbálta tartani a tempót a Kiellel, de sajnos eleinte az is nehéz volt, hogy Ilic büntetőt hibázott, és hirtelen nem találták önmagukat a pályán a játékosok, de szerencsére ez nem tartott sokáig, mivel a 12. perc körül kezdet felzárkózni a bakonyi csapat, így a mérkőzés eredménye a 16 percben 7-7 volt Momir Ilic góljának köszönhetően. , ez után a két csapat fej-fej mellett haladt és egyik félnek sem sikerült a félidő végére tetemesebb gólkülönbséget kialakítania, így a félidőben az eredmény 15-15 volt.A Veszprémnek ez a mérkőzés volt az utolsó reménye a csoport harmadik helyért és szerencsére sikerült, véleményem szerint ez csodálatos hogy ilyen helyzetben sikerült ott Németországban győzni. 
Fotók: angela-grewe.de
Kíváncsian várom a tavaszi szezon folytatást, hogy hátha még több ilyen pozitív meglepetés fog minket szurkolókat érni. Hajrá Veszprém! A második félidőben Lékai Máté góljával kezdett a magyar csapat (15-16) majd a Veszprém átvette az uralmat a Kiel felett és megmutatták nekik, hogy mire képesek. A 22. percben Momir Ilic büntetőjével tudatosult bennem hogy lehet meg lesz ez a győzelem, mivel lehetett látni a játékosok arcán a küzdeni akarást, azt hogy ők bizonyítani szeretnének , és hát ez össze is jött . Számomra ez a győzelem mindennél többet ér és talán tényleg változások lesznek itt tavasszal , és sikerülhet a bravúr, hogy bejussunk a Final4-be egy ilyen őszi szezon után.


 Kiel: Wolff – Ekberg 7 (4), Vujin 2, Wiencek 6, Duvnjak 2, Dissinger 1, Dahmke 1. Csere: R. Toft Hansen 1, Zeitz 2, Santos, L. Nilsson, Bilyk 3, Brozovic. Vezetőedző: Alfred Gislason.
Veszprém: Alilovic – Marguc, A. Nilsson 1, Nagy L. 6, Schuch, Terzic, Iváncsik G. 2. Csere: Mikler (kapus), Ilic 7 (2), Lékai 6, Sulic 2, Gajic 1, Blagotinsek, Gulyás 1, Ugalde 1. Vezetőedző: Javier Sabaté.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések