Nézőpont kérdése a Hősökkel.

Fotó forrása: Press fotó

A Hősök Magyarország egyik legismertebb hiphop rap formációja. Alapvetően Veszprémhez és Pétfürdőhöz köthető a formáció, amely már 2001-óta tevékenykedik a magyar zenevilágban.

Rengeteg zenei díjat és 6 albumot tudnak már a hátuk mögött, és mind ettől függetlenül még  napjainkban  is aktívak , új dalokkal, videoklipekkel lepik meg rajongóikat.

Mint már említettem, a formáció Veszprémhez is köthető, ezért, úgy gondoltam, hogy készítek egy interjút Menthaval (Ozsváth Gergely) és Ecküvel (Baranyai Dániel). Őket kérdeztem a kézilabdáról, hogy számukra mit jelent ez a sport és arról,  hogy látják a Telekom Veszprém esélyeit.

- Jelenleg véleményem szerint az egyik legjobb rap együttes vagytok Magyarországon. Milyen érzés ez?

- Mentha: Nagyon örülök, hogy ezt így látod. Nagyon régóta tapossuk ezt az utat, meg ebben a cipőben benne járunk, így mondhatjuk, hogy egy ismert együttes vagyunk. Szerencsére még az is ismer minket, aki esetleg nem szeret. Ha azt mondod valakinek, hogy Hősök, akkor a 14 éves gyerektől egészen az 50 év körüli korosztályig, mindig  akad pár ember, aki hallott  már rólunk, úgy, hogy lehetséges nem is szereti ezt a műfajt.

 Ami szerintem nagyon fontos, hogy amikor mi 18 évesen ezt elkezdtük akkor az akkori 18 évesek közül is voltak, akik megszerettek minket és megismertek. El telt azóta 16 év, ők is idősebbek, így ők már nem biztos, hogy eljönnek egy koncertre. Vagy, ha el is jönnek biztos, hogy nem első sorban fognak tombolni, nem ők kattintnak a YouTube-on ránk, nem ők liekolnak be, de ismernek minket és követik a zenei pályafutásunkat. Viszont az  alatt  a  16 év alatt felnőtt egy úgynevezett második generáció és nekünk őket is  figyelembe kell vennünk, mivel ez a generáció most éli azt a korszakát, amikor tombol és bulizik. Mi csak csináljuk, amit szeretünk, és szerencsére csinálhatjuk is, mert van mindig közönségünk. 

- Eckü: A legfurcsább szerintem az, ha be kellene valahova pozícionálni magunkat. Például az új videoklipünk alatt olvastam, egy olyan kommentet, hogy mi már háromgenerációs rap csapat vagyunk. Vannak akik  már a 30 év fölötti korosztályhoz tartoznak, aki már a Szóhisztéria albumunk óta hallgatnak minket, utána van talán az Érintés című albumunk korszaka. Ekkor volt, hogy a  Kisember, Enyém vagy és az Ikon című dalaink egy teljesen más flasht hoztak. A harmadik időszak talán, amióta Menthaval csak ketten vagyunk, úgy mond frontemberek. 

Rengeteg mindent kipróbáltunk ez alatt az idő alatt és végig jártuk a szamárlétrát.

- Ahogy én látom, mindig próbáltok valami újjal előállni. Például a múltkor mikor voltam a koncerteteken, voltak a régi dalok közül is meg az ujjak közül is. Talán ez lehet a siker titka?

Fotó forrása: Press fotó

- Eckü: Megpróbálunk mindig reagálni a zeneipar új rezdüléseire, mivel szeretnénk mindig naprakészek, lenni. De ugyanakkor mindig szem előtt tartjuk a stílus gyökereit, mivel ez mégis csak rap zene, nem hiszem, hogy bariton hangon valamikor énekelnék majd dubstepre, igaz dupstepre már reppentünk az A-Do-Gat dalunkban. A kontextus mindig ugyanaz, elmondjuk, hogy mi történik velünk, hogy mit látunk a világban, mi a jó és mi nem szerintünk érzelmeket közvetítve.

Ami jó, hogy nagyjából megmaradtunk egy kedves vidéki zenekarnak, igaz, hogy a zenészeink eléggé elszórva laknak, viszont a bázis az Veszprém-Pétfürdő vonalon megy végig, és ez a fajta harcos vidéki attitűd, ami jól tud jönni Budapesten. Nem vagyunk nagyon későn kelőek, lusták, hanem még ennyi idő után is nagyon aktívak tudunk lenni. Ezért van ennyi fellépésünk, közreműködésünk, meg az internetes jelenlét sincs a háttérbe szorítva. Tudva azt, hogy ott vannak a nálunk sokkal nagyobb sztárok, akik borzasztó nagy kattintásokat érnek el, óriási nagy elismeréseket kapnak, amivel alapvetően nincsen, gond mivel tudjuk magunkat pozícionálni. Ismerjük az erősségeinket, a gyengeségeinket így tudunk előre menni.

- Egy kicsit témát váltva, így, hogy ennyire elfoglaltak vagytok, mennyire tudjátok aktívan követni a magyar kézilabdát?

- Eckü: Én személy szerint 60,70 százalékban, figyelem az Építők mérkőzéseit, és ezen belül is inkább a Bajnokok Ligájára koncentrálok. Próbálom mindig figyelemmel követni az eredményeket, hogy hogy megyünk egy visszavágóra, mennyi esélyünk van. Bevallom a bajnokságot annyira nem követem, mivel a Szegedet leszámítva más erősebb ellenfele nincsen a csapatnak.

Egyébként rengeteg Szegedi barátunk van és mindig, amikor beszelünk, úgy vagyunk vele, hogy mindenről beszelhetünk csak a kézilabdáról nem, de aztán valahogy mégis mindig szóba kerül. Nyilván a Magyar Férfi kézilabda válogatott dolgait is figyelgetjük, főleg úgy, hogy eléggé nagy gerincet ad a válogatottnak a veszprémi bázis, illetve, hogy a Gulyás Peti évfolyamtársunk volt és Mentha pedig kézilabdázott is vele, így ez egy jó kapcsolódási pont.

- Mentha számodra a kézilabda mennyire hagyott nyomott az életedben? Miért döntöttél úgy, hogy mégsem ezen a pályán maradsz tovább?

- Mentha: Veszprémben a kézilabda a sport, ott nem a jégkorong a kosárlabda vagy a röplabda. Veszprém mindig is kiemelkedett a többi magyar város közül a kézilabdacsapat miatt, és ez nagyon jó, erre kimondatlanul büszke is vagyok.

Amikor kis gyerek voltam, mindenki kézilabdázott körülöttem, jártunk mérkőzésekre, szurkoltunk, ezáltal én észre sem vettem és kézilabdáztam. Az akkor kéziekkel a Pásztor az Éles, aki edzőnk is volt egy ideig, de inkább a kisebbik Kiss Szilárd volt az edzőnk. Én már az utánpótlásba készülődtem, nagyon sokat is nyertünk. De akkoriban az általános iskolákból válogatták össze a gyerekeket, mikor elértük a 14 éves kort akkor a Dózsa György iskolába rakták őket egy osztályba és akkor én már nem kézilabdáztam.

Én azért hagytam abba a kézilabdázást, mert jött a rap, a gördeszkázás és ez engem jobban vonzott, így edzésekre sem jártam le.

Egyszer, emlékszem, mikor gurultam haza a gördeszkával délután és jött velem szembe az edző a kisebbik Kiss Szilárd, és elkapott mondta, hogy engem vártak egész edzésen, miért nem mentem én csak mutattam le a gördeszkámra és mondtam, hogy hát ezért. És igazából látta rajtam, próbált győzködni, hogy menjek le, de nem sikerült meggyőznie.

Felnőtt fejjel visszagondolva. lehet, ha jobban rám parancsolt volna, hogy járjak edzésekre akkor lementem volna. Egy sikeres csapatban voltam, jó volt a közösség mind barátok voltunk, volt olyan, hogy meccs után lementünk kézizni az utcára, edzés után is jártunk le kézizni vagy focizni.

A Dózsába járt a Gulyás Peti, ellenük játszottunk sokat, volt mikor nyertünk volt mikor kikaptunk, általában a döntők az iskolák között az a Dózsa meg a Szécsényi volt, de végül, mint már említettem, az ő iskolájában lett a kézis csapat és onnan meg az Ipariba ment tovább a csapat.

Fotó forrása: Press fotó

- Eckü: Én az Ipariba jártam, a Brasht is ott ismertem meg és nekik egy olyan osztályuk volt, hogy fele általános gimis volt a másik fele meg kézilabdázó. Azt azért elmondanám, hogy a kézilabdások mindig egy kicsit fennhordták az orrukat, de ez nyilván egy attitűd és nem baj. A mi korosztályunkból meg a 83-ból a legszerényebb ember a Gulyás Peti volt. Én középiskolában egy nagyon kis alamuszi gyerek voltam, de rá emlékszem, hogy mindig nagyon szerény volt, és amikor meg a pályán játszott nagyon profi volt mindig és ez a kép a mai napig bennem van, hogy mennyire alázatos egy ember.

És most egy párhuzamot vonnék a zene és sport között, hogy tehetség kitartás szerencse, három fő alkotó elem, ami ha valahogy működik az ember életében, akkor tudsz előre haladni.

- Mentha: Én, ahogy vissza emlékszem erre a korosztályra, nem sokan maradtak ezen a pályán nagyon sokan kihulltak és lehet, hogy rosszul tudom, de a mi korosztályunkból csak a Gulyás Petinek sikerült bennmaradnia a felnőtt csapatban.

- Eckü: Van a kézilabdában egy olyan macsóság, ami, ha nem abba az irányba fordul, hogy kitartó vagy és csinálod meg okosan csinálod, akkor van eredménye, de ha elszállsz, akkor nem lehetsz már annyira jó, mint a többiek. Sok tényező kell, hogy jól sikerüljön szerintem egy ember pályafutása, jól kell, teljesítene a klubban a válogatottban, motiváltnak kell lenned, nem szabad hosszan tartó sérülésed legyen.

- Mentha: Az élsport szerintem egy nagyon komoly dolog, ahhoz hogy valaki élsportoló legyen és ebből éljen meg, a válogatottba eljusson, arra fel kell tennie az egész életét. Ahogy mi is a nagy részét a zenére tettük fel, van azért párhuzam. Nyilán más a zene és a sport, de mindkettő kemény a maga pályáján. Úgy hogy valaki élsportoló lesz, és egész életében ezt csinálta meg erre vágyott az meglátszik, és ugyanez van, ha zenész az ember, ha elhatároztad, hogy ezt akarod csinálni, akkor annak meglesz az eredménye. Mi például elhatároztuk, hogy mi leszünk a Hősök és egy keresett rap csapat leszünk erre áldoztuk az erőnket, nyilván voltak olyan dolgok, amiket észre sem vettük, hogy megtörténtek csak utólag.

- Még az előbb szóba került, hogy mennyire követitek Veszprémet. Mennyi esélyt látok a BL győzelemre?

- Eckü: Én nagyon remélem, hogy jól fog szerepelni a csapat. A múlt évben történtek után úgy érzem nekik is nehéz, hogy ott voltak a győzelem kapujában és ahelyett, hogy sikerült volna elestek. Idén nehezebb lesz nyerni, de én nagyon remélem, hogy sikerülni fog nekik, mivel ráférne a városra, a szurkolókra, az országra. Megint húzok egy párhozamot, amikor a múlt évben az egész ország két hétig euforikus hangulatban volt a labdarúgó válogatott miatt, mindenki boldog volt és mosolygott, még az is, aki nem szereti a focit. Lehetséges, hogy a kézilabda BL győzelem nem váltana ki ilyen hatást minden emberből, de nagyon nagy dolog lenne és megérdemelné a csapat. Azok az idősebb emberek, akik már régóta a csapat keretét adják és sok mindent átéltek ezzel a csapattal, régebbi játékosok, szerintem nekik is kijárna már egy BL győzelem.

Régebben rendszeresebben követem a csapatot még a Fotex néven futottak az Éles Józsi korosztályt, és úgy érzem, nekik is kijárna ez a győzelem.

- Mentha: Számunkra még mindig Fotex. Nekem az egyik barátomnak az apukája volt a karbantartó a Március 15. úti csarnokban és bekérezkedtünk a csarnokba, mindig, kosarazni, focizni a haverokkal 6,7,8,10. Azon a pályán játszhattunk, ahol ők és bele volt fonva a hálóba az, hogy FOTEX. Egyszer a térdemet is össze kellet varrni, mert ráestem a lépcsőre. Felejthetetlen volt ott játszani, ahol ők is.

- Köszönöm. hogy elvállaltátok az interjút és további sok sikert kívánok nektek!