Lendületes kezdés Veszprém-Nexe: 39-21

Elérkezett végre a várva várt pillanat amikor is a Veszprém megkezdte a 2016-os évet. Méghozzá nem is akárhogy, mivel sokgólos különbséggel zárták a veszprémi játékosok az első mérkőzést. 
Nem csak mi szurkolók, hanem a játékosok is már nagyon várták, hogy újra pályára lépjenek és bevallom, hogy én személy szerint rég láttam ilyen jó kézilabda -mérkőzést. 
Azért a Magyar válogatott nem egy Veszprém, sajnos. Ez a mérkőzés sok örömöt okozhat, mivel rengeteg szebbnél szebb gólt lehetett  látni. 
Az első félidő első gólját Momo szerezte, aki végre pályára léphetett és nem is lustálkodott ,mivel 6 gólt is szerzett. Egész mérkőzés ideje alatt  a Veszprém uralta a pályát és diktálta  a tempót a Nexenek egy másodpercig sem fordulhatott meg a fejében a győzelem fogalma. 
A Veszprém az első félidőben stabil védőfallal játszott és támadásban sem volt sok kihagyott ziccer. A második félidőben ugyanez a játék folytatódott, annyi különbséggel, hogy nagyon ritkán a védőfal nem volt annyira komplex, mint azelőtt. 
A mérkőzésen a legjobbak védekezésben szerintem Timuzsin, aki csak hozta a szokásost és megmutatta,  hogyan is kell ezt csinálni. Momo aki nem csak támadásban bizonyított, hogy már semmi baja és teljesen felépült, hanem védekezésben is, na meg persze Mirsad. Egyszóval az én "mester hármasom".
Támadásban Lékai Máté volt, aki a legtöbbet hozzátett a csapatjátékhoz, 8 gólt szerzett és rengeteg gólpasszt osztott ki. Gasper ,aki 6  gólt szerzett és szeretném kiemelni Máténak és Gasinak a fantasztikus gólját, melyet a második félidő 19. percében szereztek. Mint már említettem Momo is nagyon jól játszott ma. Viszont tudom már kiemeltem 3 játékost, de még vannak, akik felett lehetetlen, sőt szerintem nem is szabad nem figyelni. Andreas, aki 5 gólt szerzett és Gergő, aki 4 gólt. Mindezek mellett 5 fiatal játékos is pályára léphetett  és hárman közülük gólt is tudtak szerezni Tóth Attila 2 gólt is szerzett és gól passzt is osztott ki, Szita Zoltán is 2 góllal zárta ezt a mérkőzést és ebből a két gólból az egyik a veszprémi csapat utolsó gólja volt ezen a mérkőzésen. Füzi Dániel is szerzett egy gólt, de azt nem akárhogy mivel egy fantasztikus bravúrt mutatott be. 
Összességében egy olyan mérkőzésről lehet beszélni, melytől mi magyar emberek nagyon elszoktunk az elmúlt hónapban. A Veszprém harcolt az utolsó másodpercig az eredménytől fuggetlenul és, aki nem látta ezt a mérkőzést, csak ajánlani tudom a visszanézését , mivel érdemes látni, hogyan is kell kézilabdázni. 


Hajrá Veszprém!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések