Szoros mérkőzés, nehéz győzelem

Ma a Veszprém és a Szeged is pályára lépett a Bajnokok ligájában.
A Veszprém a Zágrábbal szemben bizonyított otthon Veszprémben és ezzel ez volt a Veszprém 2016-os első hazai Bajnokok ligája mérkőzés . Merem állítani, hogy ez a legszorosabb is, de szerencsére győzni tudtak ,27-25 lett a végeredmény. Sok tényező hozzátett ahhoz, hogy a Veszprém egy nehéz mérkőzést játszott ma. Lehet itt biroktól egyéni teljesítésig mindent felsorolni, de véleményem szerint nem kell, mivel a lényeg, hogy győzni tudtak a többi csak töltelék. Viszont a bíróskódás az minősithetelen volt így azt inkább nem fejezném ki szavakba öntve mivel személyi jogokat sértenék vele. 
A mérkőzés jól indult a veszprémi csapat számára, mivel  az első fel időt 16-12-re zárta és külön ki szeretném emelni Mirko első félidőben nyújtott teljesítményét mivel 40%-al védett, így stabil hátéret  nyújtott a csapatnak akkor is, amikor támadásban hibáztak. A második félidő elején se lehet panaszkodni arra a játékra, amit a pályán nyújtottak, viszont a 10. perc után a birok csúnyán elkezdtek fújni és a Veszprém minden helyzetébe belefújtak  Mindent fújtak és új szabályokat teremtettek köztük a kedvencemet, belemenésért két perc Iváncsik Gergőnek és még hétméterest is kapott a Zágráb. Ugyan akkor Timut nagyon elkezdték kiszórni így röpke 5 perc alatt volt már két darab kétperces büntetője. 
A legjobbak a Veszprémnél támadásban Ivan, aki ha nem lenne most nem beszélhetnék erről a győzelemről mivel o volt az, aki a mérkőzés első pillanatától harcolt és szerezte a gólokat a végén 7 gólig jutott el. Ugyan ez elmondható Nagy Lászlóról is, aki igaz időszakosan tette oda magát, ha lehet ezt így mondani, de neki is sikerült 7 gólt szereznie. Végül Momir Ilic aki hozta a megszokottat  és   6 gólt szerzett. 
Védekezésben a legjobbak Timu akit igen mindig kiemelek ,mert ha nincsen a pályán az egyből látszik erre volt is példa ezen a mérkőzésen. Mirsad Terzic aki fantasztikusan védekezett és odatette magét és végül Nagy László, aki felülmúlta önmagát mivel stabil védekezést biztosított. 
Összegségében a Veszprém jól játszott, viszont a birok mindenbe beleszóltak és kedvük  szerint osztogatták a kétperces kialításokat. Néha elgondolkoztam, hogy biztos jó mérkőzést látnak a drága birok, mivel sem lehet tudni. Vannak javítani valók támadásban, de a lényeg a 2 pont és a győzelem ez a legfontosabb. 
A Veszprémmel szemben a Szegednek sajnos nem sikerült győznie Barcelonában, itt a végeredmény 30-25 lett. Itt is lehetne említeni néha a birok ítéletét, de azzal úgy sem megyünk semmire. A szeged jól tartotta magát a Barcelonával szemben és akartak és küzdöttek. Viszont lehet, velem van baj és most sok szidást fogok kapni, de véleményem szerint a Szeged nem engedheti meg magénak azt a luxust, hogy 15 és 20 percen keresztül hanyagolják Niko Mindegia es Antonio Garcia Robledo játékát a Barcelonával szemben. Ugyanakkor Siera nem volt a legjobb formájában és talán ennek köszönhető, hogy a Barcelona olyan hamar bebiztosította a 3-4 gólos előnyt, amely a végére 5-re kerekedett viszont volt több is. 
Nem szeretnék nagyon belemászni ebbe a mérkőzésbe mivel nem tartom magam olyan embernek, aki ezt megteheti, mivel idéntől figyelem rendszeres a Szeged játékát viszont azt tudom biztosra, hogy többre képes a Szeged annál, mint amit most bemutatott és nagyon remélem, hogy ezt bebizonyítják a Vardar ellen jövő héten. 
De nem csak nekik kell bizonyítaniuk mivel a Veszprémre nagyon nagy küzdelem vár Flensburgba. Nem kell azzal törődni, hogy nem tudott nyerni ott a Kiel. Nem a többi csapat sikereire vagy kudarcaira kell építkeznie a Veszprémnek, hanem saját magukra, és igen is képesek nyerni csak bízni kell bennük.
Kedves szurkolótársaim Chema jó játékos nem kell szidni feszt, mert csak emlékeztetek mindenkit, hogy múlt évben szidta mindenki Ruesgat most meg a Barcelona egyik játékosa. 
Hajrá Veszprém!
Csak előre Szeged! 





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések