Ki nevet a végén?

Hogy ezek a bácsik mennyit tudnak beszélni. Ez a gondolat az első (mindig) amikor valamiért, itthon vagyok és megtudok nézni egy EHF sorsolást. Bevallom nem ez a legérdekesebb dolog, amelyet nézni szoktam. Annyit tudnak beszélni fölöslegesen, hogy azt már nem lehet bírni néha. Azt nem értem, hogy mi értelme ennek az egésznek, egy 5-10 perces munkát elvégeznek 1 óra alatt. Tény nem vagyok köteles nézni a sok fölösleges beszédet (vagyis inkább hallgatni mivel beszédet nehéz nézni), de meghallgatom mert azért pár hasznos dolgot meglehet belőle tudni, csak az is eléggé idegesítő, hogy egy dolgot elmondanak egymás után 5-6 szór.
Na de ez az a része ami nem ide tartozik és most jöjjön a lényeg a sorsolás végeredménye, be vallom nem nagyon szoktam izgulni de az ilyen sorsolások közben mindig úgy érzem mintha több ezer pillangó lenne a gyomromba. 
Na de vissza térve a lényegre, az EHF nagyon be akarja bizonyíttatni velünk, hogy jobbak vagyunk tavaly óta. Igen emberek, idén is a Német THW Kiel az ellenfelünk a legjobb négy azaz a Final Four elődöntőjében. Szerintem mindegy, hogy kit kapunk úgy is bizonyítani kell, és úgy kell játszani mintha ezen a mérkőzésen múlna minden. Bízok a fiukba és éppen ezért vagyok ennyire pozitív mert mi jobbak vagyunk tavaly óta, csak az a kérdés, hogy a Kielnek lesz-e plusz két játékosa  a pályán. De remélem, hogy nem és ennek megfelelően egy szép kézilabda mérkőzésnek lehetünk fül és szem tanúi.
A Barcelona a Lengyel Kielcét kapta ellenfélnek. Miért van az, hogy a Barcelona mindig a lehetőségek közel a legkönnyebbet kapja? Miért? A legjobb nyolc között a Zagráb aki az egyik leggyengébb csapat volt a lehetőségek közül, a legjobb tizenhat között az Alborgal kerültek szemben, és a csoport amiben voltak azt se nevezném a legerősebb csoportnak... 
Nem baj mi megbirkózunk az akadályokkal és nem szabad azon filozofálni (szurkolóknak sem), hogy miért a Kielt kaptuk. Lehet, hogy ez egy lehetőség, hogy bebizonyítsuk , hogy jobbak vagyunk és tudjátok mit? Be is fogjuk mert mi nem egy olyan csapat vagyunk aki "megijed" az ellenféltől és a múlton rágódik. Tény tavaly kikaptunk, de nincs rá garancia ,hogy idén is így lesz, sőt bízok a fiukban és tudom, hogy nem így lesz. Revánsot vettünk arra a 2 évre amikor nem juthattunk be miattuk a Final Fourba. De ami a legfontosabb megmutatjuk egy egész Világnak, hogy igenis az MKB-MVM Veszprém a legjobb. Hajrá Veszprém!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések