Mirko többre képes mint két bíró .

A múltkori bejegyzésem címe egy csúnya elgépelés miatt szívünk csücske Celje helyett szívunk csücske Celje lett. Hát ez a bejegyzés cím majdnem meg is valósult a mai mérkőzésen, mivel a Veszprém a mérkőzés első 15 percében nem nagyon talált önmagára, plusz még a bírók is segítő kezet nyújtottak jó pár alkalommal a Celjének. De biroktól függetlenül, nem úgy játszott ma a Veszprém mint ahogy kellet volna.
Az első félidő első felében mint már említettem, a Veszprém nem találta önmagát a pályán, de szerencsére mint mindig volt egy ember aki kihuzat a csapatott a bajból és, ha aki nem lenne, akkor a mai napon nem lett volna ekkora öröm az arénában. Ez a személy nem volt más mint Mirko aki a mérkőzés végére 38%-al védett, ami azért nem egy rossz teljesítmény főleg, ha a többi játékos teljesítményét vesszük alapnak.
A mérkőzésen eleinte fej-fej mellet haladt a Veszprém és a Celje, viszont ezzel csak egy probléma volt, méghozzá az, hogy általában a Veszprém futott az eredmény után. De szerencsére a 10. percben Mirko labdájával melyet Sulic értékesített át tudta venni a vezetést a Veszprém. Viszont nem tartott sokáig az öröm mivel a Veszprém ponttalan volt támadásban és borzalmas teljesítményt nyújtott védekezésben is.
De szerencsére a második félidőben azt a Veszprémet lehet látni amelyiket megszoktuk. El kezdtek jól védekezni, bér ez is akkor következed be mikor Timu pályára lépet, a támadásaik sokkal pontosabbak lettek és jobban koncentráltak agyilag. Bár eleinte egy kicsit döcögősen indult a játék mivel 2 helyzetet egyből elrontottak, de 9. percben feljavultak és azután már nem lehet a fiuk útjába állni.
A bírók próbálkoztak, de nem jött nekik össze mivel Roli és Mirko jobban értetik a dolgukat mint a két bíró így hiába adtak a Celjének ajándék hétmétereseket.
De természetesen van 6 ember akit ki szettnék emelni mivel úgy érzem megérdemlik. Védekezésben Mirsad, Ilic és Ivan na meg persze Timu is addig a pár perc erejéig ameddig a pályán volt. Támadásban egyértelműen Sulic volt a legnagyobb hős mivel 8 gólt szerzett és ezen kívül hétméterseket harcolt ki a két svéd bíróval szemben. Momo és Aron volt véleménye szerint ma kirobbanó formában igaz Aron csak  gólt szerzett de olyan labdákat adott melyekkel bebizonyította, hogy felépült sérüléséből és hogy igen is kell a Veszprémben. Momo meg vissza tért mivel 7 gólt is tudott szerezni.
Összegezésben ,szerint egy tanulságos mérkőzés volt mivel sok dologra rá lehet jönni. Ahogy mondta Xavi Mirsdra és Chemara továbbra is szükség lesz a csapatban és hosszabitani kell velük, ezen kívül nagyon jól látszott a védekezésen, hogy Timu nélkül a védőfal eléggé homályos és kényen áttörhető. A másik dolog ami nekem feltűnt , hogy van egy játékos aki nem nagyon találja a helyét ebben a csapatban.
Na de jövő hét végén egy nehezebb küldetés var a fiukra, ahol jobb teljesítményt kell nyújtani mint ma hiszen a PSG csapatat fogadjuk otthonunkba, de addig is Hajrá Veszprém!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések