Provident-kupa: Az első mérkőzésen már győzelem

A mai napon a Magyar válogatott számára is kezdetét vette a Provident kupa mely Debrecenben kerül megrendezésre és három válogatottat foglakoztat.
A Magyar válogatott mellet még ott van a Fehérorosz válogatott és az Argentin válogatott is. A mai napon a Magyar válogatott a Fehérorosz válogatottal állt szemben, és szerencsére nyerni is tudod mivel a végeredmény 32-20 lett. 
A mérkőzés ideje alatt egész végig a Magyarok uralták a pályát, a Fehérorosz válogatott csak egyszer tudott döntetlenig eljutni, az is az első félidő 4, percében történt mikor is a két csapat között az eredmény 2-5 volt. Majd kihagyott helyzetek és eladott labdák után Iváncsik Gergő a 7.  percben megszerezte a 3. gólt  amely után Zubai kiharcolt egy hétméterest majd Pásztor Ákos ezt értékesítette is.
A mérkőzés első félidejét a Magyar csapat 9 gólos előnnyel zárta így az állás 15-6 volt.  Azt kiemelném, hogy Roli nélkül nem nagyon lett volna ekkora előny a kezünkben mivel 63 %-al védett az első félidőben. A második félidőben Székely Márton is remekelt és szebbnél szebb bravúrokat mutattak be.
Véleményem szerint a három legjobb játékos támadásban Bánhidi Bence mivel amikor labdához ért abból gól született nagyon hamar és az ő vezérletével is huzzot el a válogatott az első félidőben. Bodó Richárd játékára sem lehet panaszkodni véleményem szerint mivel nagyon sok helyzetben volt eredményes és az a játékos akit még kiemelnék az Faluvégi Rudolf aki ugyan csak egész mérkőzésen nagyon jol diktálta az iramot. Védekezésben véleményem szerint Timuzsin, Iman  és Zubai muatott kiemelkedő teljesítményt.
Van pár dolog melyet még leírnék egy ilyen személyesebb rész megint. Számomra nagyon nagy dolog, hogy Iman ma játszhadta első válogatott mérkőzését és 3 alkalommal eredményes is volt tény, hogy kapott egy 2 perces kiáltást, de ez csak azt bizonyítja, hogy elkezdet védekezni is amit a Veszprémben nem igen tett.
Aki számomra nap meglepetése volt az még Császár Gábor tudtam, hogy rengeteget javult a játéka de nem hittem volna, hogy ilyen sokat. Ami számomra ma még nagyon tetszett, hogy Zubai Szuabolcs hihetetlenül jó teljesítményt nyújtott támadásban és védekezésben is. Tény ne szerzett gólt de sok 7 méterest harcolt ki a Magyar válogatottnak.
Véleményem szerint Dujsebajev egy nagyon erős keretet összeállított amely azért nagyszerű mivel rengeteg fiatal kézilabdást foglalkoztat benne. Holnap még vár egy mérkőzés a Magyar válogatottra az Argentinekkel szemben akik a mai napon kikaptak a Magyar férfi B válogatottjától.
Véleményem szerint az a mérkőzés is sok meglepetést tartogat és érdemes lesz bekapcsolni a tv-t érte.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések