Betartott papírforma. Veszprém-Zaporozhye 41:28

A  tegnapi napon a Veszprém az eddigi legkönnyebb győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé, ahol a tét már a Final4-lesz. 13 gólos győzelemmel zárta ezt a kört a magyar csapat. Szebbnél szebb bravúrokat mutattak be a játékosok és volt egy játékos, aki teljesen más poszton bizonyított.
Az első másodperctől a Veszprém esélyt sem adott az ellenfélnek a felzárkózáshoz, mivel Nagy László első gólja után Renato Sulic is gólt szerzett így már az első félidő 6. percében 2 gól volt a két csapat közötti a különbség. Majd megérkezett Gasper Marguc, aki ugyancsak gólt tudod szerezni, ezáltal egyre jobban gyarapította a gólkülönbséget.
A félidőben 9 gólos előnnyel hagyta el a pályát a Veszprém, viszont ez nem tartott sokáig, mivel hamar vissza tudták szerezni a 10 gólos előnyt. Az ellenfél nem tudod már semmit se kezdeni. A mérkőzésen sok dolog történt, viszont nekünk szurkolóknak egy pillanatig, sem kellet aggódnunk a győzelemért.
Ezzel szemben három fontos dolog is történt a tegnapi mérkőzésen. Két Veszprémi játékos is mérföldkőhöz ért, mivel Renato Sulic megszerezte 350. Bajnokok Ligájában lőtt gólját, míg Gasper Margus eljutott a bűvös 100. gólig, ugyancsak a Bajnokok Ligájában. Az egyik legfontosabb dolog, hogy az egyik játékos egy új poszton is szerepelt és helyt tudott állni, ez pedig Iváncsik Gergő, aki most, mint kapus is bizonyított. Aki esetleg még nem látta ezt a védést, az itt megtekintheti.
A mérkőzésen a legjobbak támadásban Andreas Nilsson aki a második félidőben, jutott inkább  szerephez és bizonyított is, mivel 7 gólt szerzett, Aron Palmarson aki az eddigi egyik legjobb veszprémi mérkőzését tudhatja maga mögött és 6 gólt is szerzett, mind ezek  felett bizonyított, hogy neki igen is van keresnivalója ebben a csapatban én nem, nem kell vissza küldeni Kielbe.... Valamint Cristian Ugald,e aki rég játszott ilyen jól és Gasper Margus, mind két játékos 4 gólig jutott el a tegnapi mérkőzésen.
Védekezésben a legjobbak, Timu aki már megszokott vendég nálam ebben a kategóriában, Mirsad Terzic aki ugyan csak állandó tag és egyre jobban kezd felzárkózni támadásban is, mivel a tegnapi napon is eredményes volt, valamint Nagy László.
Külön ki szeretném, ismét emelni Mirko Alilovicot aki 39%-al védett és szebbnél szebb bravúrokat mutatott be ismét a kapuban, ugyanakkor nem szeretnék megfeledkezni Gödör Bencéről, sem, aki ugyancsak jó teljesítményt nyújtott a kapuban. Igaz nem volt sok ideje, de ami volt, azt kihasználta.

A Veszprém jól zárta maga mögött ezt a fordulót, viszont, csak most következik a neheze. A legjobb nyolc között a Veszprém a Vardart kapja, akikkel már többször is szembe kerültek, és volt mikor döntetlen lett a mérkőzés eredménye, volt, hogy nyert a Veszprém, viszont a Vardar egyszer sem tudott győzni és ez, remélem így is fog maradni, de addig is. Hajrá Veszprém!




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések