Fantasztikus győzelem Magyarország-Dáni 27:25

Fotó forrása: France Handball 2017 

A tegnapi napon a magyar válogatott győzelmet aratott az olimpiai bajnok Dán csapat ellen, ráadásul úgy, hogy egész mérkőzés alatt méltón tartották magukat és küzdöttek, ennek köszönhetően egész mérkőzésen vezetett a Magyar csapat.
A mérkőzés Magyar gólokkal és Mikler Roland védéseivel indult, így nem meglepő , hogy már a 6. percben 4-1 volt a mérkőzés eredménye. Az első félidőre jellemző volt a magyar vezetés, de a 23. percben a dánok a vezetésért támadtak, mivel akkor sikerült felzárkózniuk 9-9 de szerencsére, Mikler Roland hárítani tudott, így a magyarokhoz került vissza a labda.
Fotó forrása: France Handball 2017 
Ezt a lehetőséget Iman Jamali ki is használta és így a 24. percben 10-9 volt a mérkőzés aktuális eredménye. Ezt az egy gólos előnyt egészen az első félidő végéig tartani tudta Xavi Sabate csapata, így a 30. percben Ancsin Gábor fantasztikus góljával vált véglegesé a félidői eredmény ami 13-12 volt.
A második félidő is ugyan olyan jól sikerült a magyar csapat számára, mivel Balogh Zsolt kettő góllal valamint Juhász Ádám egy góllal kezdett, bár ekkor sikerült a dán válogatottnak felzárkózni így ekkor az eredmény 18-17 volt. Viszont ez nem maradt így sokáig, mivel Mikler Rolandnak hála nem kapott gólt a magyar csapat és így sikerült, megint a három gólos előnyt kialakítani (19-16). Az 54. percben a dán csapat sajnos megint egyenlíteni tudott (23-23), de ez sem volt akadály a Lékai Máté által vezetett válogatott számára, így a mérkőzés utolsó 5 percében Mikler Roland hátul, Juhész Ádám, Balogh Zsolt valamint Császár Gábor  elől tartották a tempót, gy a végeredmény 27-25 lett.
Fotó forrása: France Handball 2017 
Igen még most is hihetetlen egy fokig, hogy a mi kis válogatottunknak sikerült győzelmet aratnia az olimpiai bajnok dán válogatottal szembe.
A legjobbak a mérkőzésen támadásban Lékai Máté (6) aki egész mérkőzésen fantasztikusan játszott, Juhász Ádám (4) aki nagyon jól szerepelt a tegnapi napon, mivel  a legtöbb gyors letámadás gólt o szerezte. Iman Jamil (4) aki a tegnap fantasztikusan játszott valamint Balogh Zsolt (4) aki ugyan csak kirobbanó formában volt. Valamint védekezésben mindenki aki pályán volt fantasztikusan játszott.
Szeretném külön kiemelni Császár Gábort aki igaz csak 2 golóig jutott viszont az a két gólt pont a mérkőzés hajrájában volt, így lehet ha nincs az a  két gól akkor nem lennénk most ilyen boldogak. Valamint Mikler Rolandot (37%) aki a tegnap bebizonyította hogy ő a világ legjobb kapusa.
Úgy érzem ez a mérkőzés mindenki számára felejthetetlen volt, még most is ha vissza gondolok rá kiráz a hideg. Bevallom rég izgultam ennyire egy mérkőzés hajrájában mint most de megért. Holnap a Norvégok ellen lép pályára a Magyar válogatott és remélhetőleg ugyan csak egy ilyen pozitív hangulatú mérkőzés lesz számunkra. Hajrá Magyarország!

Fotó forrása: MKSZ/Kovács Anikó




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések