Dél-Korea - Magyarország 30-40 U21 Világbajnokság

(Fotó forrása: IHF)
A Magyar csapat biztos továbbjutó a csoportjukból és úgy érzem ezen a mérkőzésen be is bizonyították a játékosok, hogy igenis annyira tehetségesek, mint amennyire a legtöbb szurkoló tartja őket.
Az első félidőben már jól kezdett a Magyar csapat, hisz Rózsavölgyi fantasztikus védése után Füzi Dániel háttal állva a kapunak szerezte meg a mérkőzés első gólját. Ez után a gól után a Magyar csapat uralta a pályát és egy percig sem adták ki a kezükből a vezetést, sőt esélyt sem adtak a Dél-Koreai csapatnak, az egyenlítésre.
A második félidő első felében a Magyar csapat tartotta magát és egyik gólt a másik után szerezték felváltva a játékosok. A 48. perc körül megapadt a gólok száma így egy gyengébb végjátékkal zárta ezt a mérkőzést Gyurka János csapat. Viszont gyengébb végjáték mellet is sikerült 40 gólt szereznie a csapatnak. 
A kapus teljesítmény az, ami ma nekem igazán elnyerte a tetszésemet, és amit ki akartam emelni a mai mérkőzésről. Rózsavölgyi Gergő ma egyszerűen fantasztikusan védett. Egyik bravúrt a másik után  mutatta be a kapuba ezzel kápráztatva el a szurkolókat. 
Én ritkán szidom a bírókat, meg nem szokásom a bennük keresni a hibát, de a mai bíráskodás felett nem tudtam szemet hunyni. Egy ilyen jó mérkőzést elrontani, kár volt. És nem, nem a játékosok rontották el hanem  a bírók.
Az első félidő végén konkrétan bármit csinált a Magyra csapat mindenbe belefújtak ezzel teljesen élvezhetetlenné téve az utolsó 10 percet. De ugyanezt megtette a második félidőben a bírópáros, ott viszont nem csak a végén.
Sajnálom, hogy egy ilyen bírópáros vezényelte ezt  a mérkőzést, na meg a két perces kiállításokról inkább nem is mondanék semmit. 

A holnapi napon a Feröer-szigetekkel lép pályára a Magyar csapat 19:00 órától, remélhetőleg sikerül győzelemmel zárni a csoportköröket.

Gólszerzők: FEKETE Dávid 6(1), VARJÚ Martin 3, UBORNYÁK Dávid 1, FÜZI Dániel 3, SCHMID Péter 4, LIGETVÁRI Patrik 8, KOVÁCS Márk 3, SZITA Zoltán 1, GÁBOR Marcell 1, GYŐRI Mátyás 5, TÖRÖK Ádám 5. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések