Hajrá Magyarország!

Ma van egy éve, hogy nekifogtam blogot írni. Rengeteg minden történt azóta és életem részévé vált a blogom akaratomon kívül. Mivel írtak eléggé sokan, hogy zárkózott vagyok úgy döntöttem megcsinálom, az ismerj meg jobban tag-et, amely itt megtekinthető. Itt egy kicsit több információt lehet megtudni rólam, remélem lesz, akinek tetszik.
Különlegesnek érzem magam, hogy egy ilyen fantasztikus olvasó táborom lett, mivel vannak olyanok, akik a blogom kezdete óta követnek és ennél többet nem is kivánhatnék.
Az első bejegyzésem a mez hatalma címmel jelent meg, melyben leírtam az én nézőpontomat azzal kapcsolatban, hogy sokan, köztük én is mez alapján ítélik meg a játékost. Ma is egy komolyabb bejegyzéssel készültem, ez pedig nem más, mint a tegnapi magyar-dán mérkőzés.
Viszont most az egyszer nem a mérkőzésről szeretnék írni, hanem arról, hogy mennyire is kéne szeretni és támogatni, véleményem szerint ,ezt a csapatot. Igen, egyszerűen nem birok írni a mérkőzésről, én nagyon bele tudom élni magam mindenbe és nem tudnék erről a mérkőzésről úgy írni, ahogy azt elvárják tőlem az olvasóim. 
Általában a magyar emberek többsége elégedetlen és mindet jobban tud a másiknál. Nos, igen ezek borzalmas tulajdonságok pláne ha Dujshebajevet dühítjük fel ezzel a mentalitással. Mivel ez tegnap sikerült az M4 sportcsatorna riporterének. Talant irgalmatlanul dühös lett és én azt néztem mikor fog ráugrani a riporterre, mivel az elkezdett okoskodni. 
Igen a másik jellemző dolog ránk szurkolókra, mindent jobban tudunk, mint az edző, vagy a játékos, és ezen a kategórián belül is vannak kategóriák. Akik beismerik, hogy talán a játékos vagy edző jobban tudja, mit kell tenni és van a másik csoport, aki szentül hisz abban, amit ő mond. 
Miért kell egyből eltemetni az esélyeinket és úgy állni a dolgokhoz, mindenek vége? Miért kell belemászni az edzői munkába? Miért kell egyből kételkedni Dujshebajev munkájában? Miért kell a sárga földig lehordani Rolit csak mert volt két rosszabbnak mondható mérkőzése? Véleményem szerint senki nem tökéletes ő is emberből van..... De ez, amit néhány  szurkoló... Szurkoló? Elnézést olyan ember, aki szurkolónak vallja magát miért? Miért kell mindig mindenkiben a hibát keresni? Miért nem lehet a jót egyből észrevenni? Miért mindig csak a rosszra koncentrálunk....én őszinte ember vagyok, nem csodálom, hogy a tegnap Dujshebajev olyan dühös lett a riporterre. Igaza volt Dujshebaevenek ,hirtelen mindenki szuper okos lett es tudja, milyen taktikát kell használni. Véleményem szerint nem hiába Dujshebajev a szövetségi kapitány.
Szerintem bízni kéne ezekben a játékosokban és nem azt hajtogatni, hogy Roli rosszul véd, miért nincs Lékai és még lehetne sorolni azt a sok dolgot, amit olvasni, lehet. Egyszerűen undorító és gusztustalan, hogy egyesek hogy lehordják a játékosok munkáját.
Ezeket az embereket soha nem értettem úgy igazán. Véleményem szerint most kell támogatni ezeket a játékosokat. Nagy mérkőzések várnak rájuk és küzdeniük kell. És ha úgy kapnak ki, hogy küzdöttek, az felérhet egy győzelemmel. Mindig lesznek ilyen hullámvölgyek. Lehet, nem fognak úgy kijönni a lépések, ahogy ki kéne, jöjjenek, de a lényeg, hogy küzdjenek. Mindig lesznek vereségek és rossz mérkőzések, de ezért vagyunk, mi szurkolók, hogy támogassuk őket, így legalább látják, hogy törődünk, velük mi szurkolok.
Nem csak a meznek, hanem a mi hangunknak, kommentjeinknek, hozzáállásunknak is hatalma van, viszont ezzel óvatosan kell bánni. Fantasztikus érzés buzdítani egy csapatott és követni őket. Na, jó nem úgy értem, hogy menjünk utánuk az utcán. Szerintem mindenki érti, mire célzok.
Hajrá Magyarország!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések