Oroszország-Magyarország: 27-26

Most ahogy nézem az üres "lapot" melyre a bejegyzésem kéne, kerüljön. Csak bambulok, és magam elé nézek a semmibe. Próbáltam, egész végig mióta Dujshebaev a Magyar szövetségi kapitány pozitívan állni az új dolgokhoz, nyitottnak lenni, viszont ezzel a mentalitással csak egy gond van. Az, hogy ez az egy gólos vereség jobban faj mindennél. Sok mérkőzés utáni bejegyzésen vagyok túl, azon, is túl vagyok, hogy lecseréltek a kedvenc edzőmet, de mégis most jött el a pillanat, hogy alig tudok mit írni. Ne értse, félre senki tetszet a mérkőzés, de nem küzdött a csapat 60 percig, ahogy azt kellet volna. Csak az utolsó percekben ébredtek fel viszont akkor már késő volt.

Nem akarom, kezdeni ez azért van, mert nincsen Lékai és Császár a keretben vagy akár Ilyés. Nem, nem szabad arra gondolni, mi lenne ha.... Előre kell nézni, felállni és buszkén tovább menni és a következő mérkőzésre koncentrálni. 

De ennyi elég is a „panaszkodásból” és inkább írok a mérkőzésről, mint sem sebeinket nyalogassam. A mérkőzés már a kezdetek kezdetén, avagy az első félidő első pár percében sem indult jól a magyar gárdának. Az első gólt Iman szerezte, aki kisebb nagyobb hullámvölgyekkel lépett a mai napon pályára. Hogy értem ezt? Úgy, hogy például a második félidő első 5 percében fantasztikus teljesítményt nyújtott 2 gólt szerzett és több gól passzt is kiosztott, viszont utána egyik nagyobb hülyeséget csinálta a másik után. Ezzel szemben Iman az utolsó 7 percben visszatért a pályára és megint megszórta az oroszokat 3 góllal. 

Imanon kívül sok játékos hullámzó teljesítményt nyújtott. Nem sok, hanem szinte mindegyik, sajnos. De talán így sem kell panaszkodnunk, mivel az utolsó 7 percben, amit a magyar játékosok véghezvittek több volt, mint fantasztikus.

Nehéz három-három játékost kiemelni, de nem lehetetlen. Támadásban a legjobbak szerintem Nagy László, aki 4 gólt is szerzett és mind a négy gólt a legfontosabb pillanatban, Pásztor Ákos, aki ugyan csak négy gólt szerzet, bár eleinte bizonytalan volt, de a végér belelendült és Iváncsik Gergő, aki ugyan csak négy gólig jutott.

Védekezésben Bartucz László szeretném kiemelni, aki hihetetlenül jó formában volt ezen a mérkőzésen és talán, ha Schuch Timuzsin nincs előtte a védőfalban, akkor ő sem tudott volna ilyen százalékkal és így védeni, mint ahogy tette. Mivel Timu is sokat segítette a csapatott és ő volt az, aki az első perctől az utolsóig küzdött. Nagy László védekező játéka is kiemelkedő volt számomra.

Jó persze vannak idegesítő és frusztráló dolgok ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban ugyebár a sok kihagyott hétméteres, vagy a sok orosz gyorsletámadás, de szerencsére még van esély és lehetőség.

A labda kerek és bármi megtörténhet. Nem szabad azt mondani, hogy ezzel elúszott az olimpia, Nem ezzel az eredménnyel ugyan olyan közel van, mint eddig, mivel ma bizonyítottak a játékosok, hogy ha akarnak, akkor tudnak, sosem lehet tudni.

A dánok sem egy csoda csapat és nincsen meglepetés játékosuk, viszont a Magyaroknak van például Bartucz László, aki ma jobb volt, mint, Mikler Roland. 

Soha nem lehet tudni mit, hoz, a jövő szerintem igenis van esély a továbbjutásra és arra, hogy szerdán győzni tudjon a Magyar csapat. Lépésről lépésre mindent. Hajrá Magyarország!