2. Veszprém-Flensburg 2015.09.26.

Ahogy a tegnapi bejegyzésem végén ígértem, ma azzal a mérkőzéssel készültem, amitől talán a legjobban tartottunk akkor. Ez volt a második Bajnokok ligája mérkőzése ebben a szezonban a Veszprémnek. Gondolom mindenki emlékszik mitől is olyan emlékezetes az a mérkőzés, de ha van esetleg valaki, aki nem jött rá akkor ez volt az első olyan mérkőzés, ami az Ortega incidens után történt. Ez volt Xavi első mérkőzése és véleményem szerint neki volt a legnehezebb mivel nem csak önmagát, hanem egy egész csapatott rendbe kellet, szedjen és helyre kellet raknia a játékosok gondolatait egy hét alatt. Tudom, hogy a játékosoknak az a dolguk, hogy csak játszanak és nyerjenek, de így nem lehet nekünk szurkolóknak se felfogni ezt a helyezetett, mivel azért csak megviselte gondolom a csapattagokat ez a hirtelen változtatás. 
A mérkőzésen az akkori állapotokhoz képest nagyon jól játszott a Veszprém. Mi sem bizonyítsa ezt jobban, min, hogy 4 gólos különbséggel tudott győzni a Veszprém így a végeredmény 28-24 lett. A védekezés jól össze volt kovácsolva és mindenki tudta, hogy mi a dolga. Támadásban voltak kihagyott helyzetek és olyan hibák, amiket nem kellet volna elkövetni, de ez a kézilabda szépséghibája nem érzem, hogy erre most nagyon ki kéne borulni. 
De ne csak a múltat sirassuk, mi is volt ennek a mérkőzésnek a pozitívuma? Volt egyáltalán olyan ezen a mérkőzésen? Igen volt ez pedig az, hogy Aron Palmarsson ezen a mérkőzésen lendült bele ebbe a csapatjátékba idézve a mérkőzés utáni nyilatkozatát: "Fantasztikus volt úgy játszani, hogy a veszprémi szurkolók velem voltak, nem ellenem, mint amikor a Kiellel voltam itt. Jól játszottunk, a Flensburg fáradt is lehetett, múlt héten két kemény meccsük volt. Elégedett vagyok a 2 pont megszerzésével! Köszönöm Xavi munkáját, aki ezen a héten fantasztikusan dolgozott, a csapat pedig teljes mellszélességgel mögötte volt."
Ez volt az első olyan mérkőzése Aronnak ahol érezte a szurkolói támogatást. És ez szerintem igenis nagy pozitívum mivel csak az előtt pár hónappal érkezet a csapathoz, és pont ebben a nehéz időszakban volt minden passza és gólja aranyat érő. Úgyhogy szépen el lehet feljteni azt, hogy Aron nem illeszkedet be a csapatba, mivel már szeptemberbe beilleszkedet, nem hogy most. 
Talán, még néha most is hiányzik Ortega a kispadról, de sajnos ez már csak a múlt és ez ezen a mérkőzésen bizonyítódott, be, hogy Xavi mennyire fantasztikus edző. Nem egy Nexe szintű vagy, akár Brest szintű csapattal kellet egyből győzelmet aratni, hanem a Flensburg ellen és erre volt egy hete. Tudom azelőtt is tudott mindent a csapatról, de ő 10 éve együtt dolgozott Ortegaval, így talán őt viselte meg a legjobban. Ahelyett, hogy nekifogott, volna a sarokba depresszióba esni talpra alt és győzelemre vitte a csapatott. És nem csak akkor, hanem az után a mérkőzés után rendszeresen felkészítette a csapatott és annak ellenére, hogy sok diszszurkoló húzta a száját ő megmutatta mire képes. 
Erről a mérkőzésről sok embert ki lehet emelni. Én mégis elsőként Xavit emelném ki, aki bizonyított és bizalmat nyert és talán ő volt a legfontosabb ember az egész mérkőzésen. De nem lehet megfelejtkezni azokról a játékosokról sem, akik kizárva mindent pályára lépte és harcoltak, így egy játékost sem szeretnék kiemelni, mert mindannyian megérdemlik, akik akkor pályára léptek. 
Holnap az egyik legnagyobb és legjobban és győzelemmel készülök, remélem mindenki velem tart, aki eddig mellettem volt es elolvasta mindegyik bejegyzésem az év visszaszámlálásból. Hajrá Veszprém! 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések