3. Veszprém-PSG Handball 2015.11.28.

Hát azt sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar fognak telni a napok mivel már a 3. napnál tartok a visszaszámlálással, és hamarosan vége az évnek.
A harmadik napra akárcsak a hatodikra egy Párizs ellenei mérkőzéssel készültem, amit sajnos a legnagyobb video megosztó portálon nincsen fent. Így linket nem tudok rakni, pedig érdemes azt a mérkőzést visszanézni, mivel véleményem szerint ritka szép játékkal szolgáltak azon a mérkőzésen a veszprémi játékosok, mivel 8 gólos különbséggel győzelmet tudtak aratni, így a végeredmény 28:20 lett.
Az akkori bejegyzésemmel, amelyet a mérkőzés után írtam itt olvasható. Talán ez az egyik kedvenc bejegyzésem mivel nagyon összetett és lényegre törő lett. És ez volt az a bejegyzésem melyben mindegyik játékost kiemeltem, úgyhogy most próbálok még tömörebben és rövidebben írni a mérkőzésről, bár erről véleményem szerint lehetetlen mivel tényleg az egyik legjobb mérkőzésről beszelünk. 
A mérkőzést Aron egy testmellőli lövéssel indította. Roli kirobbanó formájában volt és 45%-al sikeresen tudta zárni ezt a mérkőzést. De Rolin kívül a támadó játékunk is utolérhetetlen volt, még Luca Abalonak is, aki csak 2 gólig tudott eljutni. Momo minden büntetőt értékesíteni tudott és szerencsére a birok egy büntetőlövést se ítéltek a Párizsi csapatnak. 
A Veszprém védelme is külön kiemelést érdemel mivel nagyon együtt voltak a pályán játékosok, és most bukkant elő a játékosokból az az energia, ami segíti őket ahhoz a védő falhoz, amelytől retteg minden nagyobb csapat. 
Összességében egy annyira nem izgalmas inkább őröm kézilabdát lehetett látni ahol a veszprémi játékosok minden energiájukat kiadták magukból. Talán ennek is volt a következménye a Kieli vereség ahol egy góllal kapott ki a Veszprém és az egész mérkőzésen a két csapat fej-fej mellet haladt. Senki ne értse félre, csak talán ettől a vereségtől nem kell a fejünket fogni és óbégatni, hogy kész vége ennyi volt a Veszprémnek. Vannak mély pontok minden hónapban és rosszabbul sikerült mérkőzések. Nos, ez az volt, meg gondolom mivel azért ez volt az utolsó Bajnokok Ligája mérkőzés ebben az évben. Na de nem akarom, siratni azt a mérkőzést mivel még lesznek szerintem ennél nagyobb vereségek is, mivel egy csapat se tökéletes. 
Visszatérve a Párizs elleni mérkőzésre nem szeretnék nagyon játékosok kiemelni mivel így visszamenőleg is úgy latom, hogy az a győzelem egy igazi csapatjátékkal, valósult, meg amelyből mindegyik játékos kivette a részét, így lehetetlen számomra három-három embert védekezésben és támadásban kiemelni. 
De van egy dolog, amit ki szeretnék emelni, tudom, most mondok ellent önmagamnak, de egyszerien Chemanak az a gólja, amikor kicselezi a Karabatic testvéreket véleményem szerint, fejthetetlen. Ugyan akkor kiemelésre méltó, mivel ez is tükrözi Chema tudását és azt, hogy igenis van helye a csapatban, és nem kell szegényt állandóan szidni, hogy el kell küldeni, mert a Máté jobb. Aki vissza szeretné vagy esetleg nem látta ezt a gólt az itt megtekintheti.
Nem akartam senkit se megsérteni ezzel a bejegyzésemmel és senkinek a lelki világába tiporni, csak egyszerűen én így látom ezt a Chemas helyezetett. De gondoljunk, bele mennyire unalmas lenne úgy egy kézilabda csapatnak szurkolni, hogy mindig mindenki mindenben egyetért. Ha van esetleg olyan, aki nem ért velem egyet az nyugodtan írhat, mint már írtam facebookon és emailben. 
Tudom sok mérkőzésre mondtam, de a holnapi mérkőzés talán tényleg az egyik legjobb, amikor is sok kétely megszűnt és egy emberben még jobban elkezdtünk megbízni, és bizalmat szavazni neki mi szurkolok. Hajrá Veszprém!           



                   

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések