5. Veszprém-Kiel 2015.10.17

5. nap és talán az egyik legszemélyesebb és legérzelmesebb mérkőzéssel készülte. 2 hónap alatt sikeresen feltudtam dolgozni a Vujinos incidenst, így most nyugodta, és higgadtan újranéztem a mérkőzést és próbáltam kiértékelni Marko Vujin teljesítményét meg persze a veszprémi játékosokét. 
Arra jutottam, hogy Markon kivűl rengeteg jó játékos van, nem tudom tényleg, honnan jött nekem az, hogy, na de nekem ő az egyik kedvenc kézilabdásom. 
De inkább írok a mérkőzésről és rendes kézilabdásokról, mint sem marko Vujinról . A mérkőzést, mint az akkori bejegyzésemben most is ugyan úgy láttam. A Veszprém nagyon koncentrált és szép játékot mutatott be nem úgy, mint a Kiel aki hozták a szokásos formájuk, és persze ott volt a plusz két játékosuk is a pálya szélén. Sokszor nyertek azzal a két plusz játékossal, de szerencsére azon a mérkőzésen nem sikerült nyerniük.
Ennek a mérkőzésnek talán csak az első félidejében volt reménye a Kielnek. Mivel akkor a Veszprém védekezése nem volt az igazi, valahogy nem úgy jöttek ki adott szituációban a lépések a Veszprémi játékosoknak, mint ahogy ők azt szerették volna. Persze ezt a Kiel kihasználta és így jöttek a gólok és Roli meg Alilovic sem háríthat mindig mindent. 
A legnagyobb probléma talán a Kielell, hogy nagyon gyors játékot  játszanak a Veszprémmel ellentétben, vagy akárcsak a másik nagy ellensége ennek a csatnak a Párizs. Persze erről nem tehetnek a játékosok, hanem egyszerűen a Veszprémnek a lassul, és koncentráltabb játék kell a győzelemhez. 
A mérkőzésen a legjobbak támadásban szerintem Gulyás Péter, aki 5 gólt szerzett, a két beállós Andreas és Renato akik 4 illetve 3 gólt tudtak szerezni és Gasper aki akár csak Andreas 4 gólt szerzett. Védekezésben Timu egyértelműen Mirsad és én, így ahogy visszanéztem Ivan mellet még Momot is kiemelném, aki hozta a tőle megszokottat és mind ez mellett 5 gólt is szerzett. 
Összességében egy eléggé izgalmas és kevés hibát ejtős mérkőzés volt. A Kiel egy nagyon jó csapat még mindig attól függetlenül, hogy az egykori legjobbjaik már nincsenek a csapatban, de talán a Veszprém már jobb náluk, mivel sokkal összeszokottabb és jobban küzdenek egymásért a pályán a játékosok. Viszont egy valamiről nem szeretnék megfeledkezni ez pedig a Kiel játékos állománya, sokan furcsállták, hogy inkább fiatalabb játékosokat vásárolnak, mint sem idősebbeket. Lehet ennek az az oka, hogy ők a jövőre is próbálnak koncentrálni, mivel amíg például a Veszprém idősebb játékosokat, vesz, addig ők ugyebár fiatalabbakat, és amire a fiatalok, akiket vásárolnak, felnőnek addigra más csapatokból nem csak a Veszprémből, a Barcelonából is kiöregednek a játékosok. Igen tudom, hogy Ivan és Aron nem totyogós vénemberek és ők az eddig utolsó igazolásink. Meg most állítólag még lesz egy fiatalabb játékos, ami csak a Veszprém javára válik, meg ez is mutatja, hogy talán rájöttek a Veszprém vezetőségében, hogy a fiatalokkal többre megy a csapat, mint az idősebbekkel.
Ettől függetlenól ne vegyes ezt senki se annak, hogy ki akarom kezdeni a veszprémi igazolásokat, csak láttam sok helyen, hogy írták nem csak Veszprém drukkerek más szurkolok is Európa szerte, hogy a Kielnek annyi, kész vége mivel nincsenek már a régi játékosaikból. Én csak ezzel a kis monológgal annyit szerettem volna kifejezni, hogy ez még abszolút nem biztos sőt én nem kételkednék a Kielben. 
De nem szeretném, ha ezt bárki is félre érteni, de ha van akiezt másképp lássa, azt nyugodtan írhat nekem privát üzenetet facebookon vagy akár emailt mert én szívesen meghallgatom más ember szempontját is ezzel a témával kapcsolatban. Hajrá Veszprém!  






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések