6. Veszprém-PSG Handball 2015.04.19.

 Karácsonyi ajándékokat feldolgózos 6. naphoz érkeztünk el. Először is mielőtt kitérnék a mérkőzésre szeretném, megköszöni azt a rengeteg pozitív visszajelzést, amit kaptam az elmúlt napokban és nagyon örülök, ha vannak, akik egyetértenek velem adott helyzetekben. Kimondatlanul boldog voltam a tegnap mikor láttam megdőlt az eddigi nézetségi rekord. Úgyhogy még egyszer ezer köszönet mindenkinek, aki szánt a blogomra annyi időt, hogy elolvassa a bejegyzéseimet és külön köszönet annak a 10-15 embernek, akik a kezdetektől olvassák és mindig segítettek, hogy fejlődjek.
Na de a diszbeszéd után térjünk rá a napi témára, ami nem más, mint a Párizs elleni legjobb nyolc között zajló mérkőzés. Voltam olyan balszerencsés, hogy pont egy héttel hamarabb voltam Veszprémben így azt a mérkőzést néztem tv-n keresztül ott Veszprémben mikor Párizsban 24-24 lett a végeredmény.
Ezzel szemben otthon Veszprémben 6 góllal tudtak a fiuk győzelmet aratni a párizsi csapattal szemben.  Attól a ténytől eltekintve, hogy hazai pályán könnyebb játszani, ilyen szurkoló tábor előtt meg pláne, de azért jobban motiváltak voltak a veszprémi játékosok, mivel gondolom egyikük sem szerette volna elhalasztani a Final4-t.
A mérkőzésen a legjobban remekelő párizsi játékos nem volt más, mint Hansen. Ha jobban megfigyeljük, akkor ő az, aki mindig a hátára veszi a Párizst és kisegíti a bajból. Ő volt az a játékos, aki a reményt tartotta a Párizsban, az első félidőben, amíg a két csapat fej-fej mellet haladt, aztán a második félidőre a Veszprém elkezdett kézilabdázni így a Párizs hamar kiverhette a fejéből Köln fogalmát.
Hansen ide vagy oda, ő azért sosem lesz egy Momir Ilic aki 7 gólt szerzett és mind ez mellet, a meccs első percétől látszott rajta a nyerni akarás. Meg ne feledkezzünk meg Chemáról meg Carlosrol sem akik 4 illetve 2 gólt is szereztek, és ezek mellett fantasztikusan irányították a csapatott, mikor a pályán voltak. Vagy akár a két szélső Cristian és Gasi akik minden mérkőzésen hozzák a kötelezőt és szebbnél szebb gólokat szereznek, itt is 4 illetve 3 gólt szereztek. Renatorol nem is beszélve, aki 5 gólt szerzett, de azt az őt, gólt pont akkor szerezte mikor a legnagyobb szükség volt rá.
Védekezésbe, szerintem már előre tudja mindenki a 3 játékost, akit kiemelek Timu, Momo és Mirsad. Lehet kéne másokat is kiemeljek és itt hibát követek el, hogy makacsul ragaszkodok Mirsadhoz és Timuhoz, és tudom nem kéne, nagyon személyes érzelmeket belevigyek ebbe a részbe, de mivel Timu a kedvencem így üt akkor is jónak látom, ha orbitálisan nagy marhaságokat visz végre a pályán, de szerencsére nem szokott, úgyhogy nem kell benne csalódni.
Összességében az a mérkőzés talán a legfontosabb volt ebben az évben, mivel mégis csak a Final4 volt a tét és talán most már ennek a csapatnak ez a legfontosabb, hogy ott legyenek a legjobb négyben. Így előre nézve a jövőbe nagyon remélem megint ott lesz a Veszprém és most győzni is fog, csak az lenne a legnagyobb álom beteljesülése.

Remélem a holnapi napon is sokan velem fognak tartani, aki esetleg lemaradt a többi bejegyzésemről az a blogomon visszamenőleg mindent megkap. Hajrá Veszprém!




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések